Nyugodjanak békében a háborúk!

Városok, falvak, égbe nyúló épületek, aszfaltozott utak, elektromos szerkezetek. Oldalakon keresztül sorolható, mik a civilizáció kézzel fogható kreálmányai. Szükségesek ezek egyáltalán? Igen, mert a civilizáció motorja megállíthatatlan, még akkor is, ha a pusztulás felé sodorja az emberiséget. Gondoljunk a fegyverek fejlődésére. A pattintott kőbaltától egészen a hidrogénbombáig jutottunk. Emberek saját embertársaik életét kioltó tárgyakat találtak fel, céltudatosan keresték az eszközöket, melyek segítségével lehetséges egyetlen gombnyomással egész metropoliszok lakosságának elpusztítása. Az évezredek során egyre hatékonyabb eszközökkel bővült az arzenál, sorakoznak az atomsilókban a robbanófejek, akár holnap kitörhet egy olyan háború, ami néhány hét alatt romba dönt mindent, ami évezredek során felépült.
Nem elég gyors az evolúció, vagy egyáltalán nem érvényes a szellemre, különben már rá kellett volna ébrednie fajunknak arra, hogy az élet jobb a halálnál. Ezt persze jelenlegi ismereteink szerint nem lehet bizonyítani, mégis ragaszkodunk az élethez, azért járunk orvoshoz, azért szedünk gyógyszereket, és azért búsulunk, mikor szeretteink közül eltávozik valaki, mert élni szeretnénk és félünk a haláltól, elszomorít közelségének még a gondolata is. Mégis dúlnak háborúk, ártatlanok halnak meg, most a XXI. században is. Ártatlanok. Kik a bűnösök egy háborúban? Ez nézőpont kérdése. Bűnös lehet egy katona, aki lelő egy ellenséges kollégát, aki az ő szemében szintén vétkes, legalábbis ellenség, és ez az ok elegendő ahhoz, hogy gránátot hajítson felé. Vagyis minden katona bűnös, mert egymást lövik agyon, ezáltal gyilkosokká válnak? Vagy minden katona ártatlan, mert a hazáját szolgálja, és egy szebb, boldogabb és gazdagabb jövő reményében hajtják végre a parancsokat?
Bűnös maga az Ember, mert agresszív és telhetetlen? De miért agresszív és miért telhetetlen? Mire vágyik, ami csak akkor lehet az övé, ha gyilkol érte? Földterület, arany, olaj… egyszóval vagyon. A vagyon hatalom, a hatalom birtoklása öngyilkosság a történelem eseményeiből okulva, mert aki kiemelkedően nagy befolyással, sok pénzzel bír, az mindig a célkeresztben találja magát, és előbb vagy utóbb rávetik magukat a nagyravágyó, éhes vetélytársak, széttépik, és kezdődik minden elölről. Végtelen hajsza egy mókuskerékben. Bár ha jobban belegondolunk, talán nem is végtelen, mert egyetlen atomháború elegendő ahhoz, hogy meglobogtassák a kockás zászlót, csakhogy senki nem lesz már, aki átszakítja a célszalagot.
Azok a társaságok, akik kirobbantják a háborút, majd zsinóron mozgatják a hadsereget egy kényelmes fotelben ülve, elérhetetlenek, és valójában nem is fontosak. Nem szabad gyűlölettel rájuk gondolni, nincs szükség újabb bűnbakok keresésére, nem erőszak a megoldás, mert az köztudottan erőszakot szül. Nehéz lenne erről meggyőzni azt a szülőt, akinek a gyermekét egy eltévedt töltény ölte meg, de akkor sem bosszú a válsz. Gyökeres változásra van szükség, mely a Kehenista Egyház filozófiája szerint lassú, de hatásos, békés és célravezető folyamat. Az egyéneknek kell megváltozniuk, minden embernek nyugodt és átgondolt lépésekre kell törekednie az élet minden területén, nem hirtelen, dühből elkövetni ostobaságokat, amiket megbánhat. Ha sikerül lenyugtatni a belső, agresszív ösztönös énünket, egészen másként fogjuk látni a világon, értékrendünk megváltozik. Fontos, hogy ne erőltessük ezt a folyamatot, mert az belső énünk elleni erőszak volna. Könnyebbé és gördülékenyebbé teszi a változást, ha élünk a marihuánás cigaretta, vagy egyéb cannabis származékok nyugtató, tudattágító erejével, hagyjuk, hogy értelmes tudatunk lassan lecsillapítsa a környezet okozta stressztől forrongó tudatalattinkat. Minden embernek meg kell találnia a tökéletes harmóniát önmagában, és át kell adnia az így szerzett új tudást és tapasztalatot a társainak, hogy mindenkihez eljusson. Célunk, hogy a harcba küldött katonák elérjék azt a tudati síkot, ahol újraértékelik önmagukat, és a föld hadseregei egy emberként tegyék le a fegyvert, a politikusok közösen adják ki a parancsot az összes tömegpusztító fegyver megsemmisítésére.
Mi az oka a harcnak és az erőszaknak? Megtisztult és kiegyensúlyozott tudattal ráébrednek majd az emberek, hogy SEMMI, és egyszerre egy szebb, boldogabb és gazdagabb világban találják magukat, olyanban, amiért egészen addig gyilkoltak, bombáztak és romboltak.

Anyagi javakról, feladatukról

Egyházunk szkeptikus az anyagi javakkal szemben. Nem meghatározó, hogy gyalog vagy autóval járunk-e, nem számít, porcelán csészéből vagy agyag edényből fogyasztjuk-e a reggeli kávét. Van, aki mindent megtesz a porcelánért, vakon tör előre a cél eléréséért, mégsem sérti senki egyéni érdekeit, nem okoz zavart a békében és az őt övező egyensúlyban. Van, aki szerény, visszahúzódó, reggelente a repedezett agyag bögréből szürcsöli az első kortyokat, mégis súlyos kárt tesz esztelen cselekedeteivel, meggondolatlan, ingerült és agresszív viselkedésével a konszonanciában. Ezért a KeHenista ideológia nem ítél gazdasági befolyás, anyagi javak egyénenként felhalmozott mennyisége, szegénység vagy gazdagság alapján, mert ezek a tulajdonságok nem függenek közvetlenül a Lélek, a Tudat, és a Legbelső "ÉN" tisztaságától, rendezettségétől. Rendelkezzen akár a Kecske, akár a Tehén identitásjegyeivel, lehet kehenista filozófia szerint jó és rossz is az ember.
Nem fogadjuk el azonban, hogy a pénz, néhány darab papír, csilingelő érme vagy műanyag arany színű kártya mindenek feletti hatalommal ruházza föl gazdáját. A pénz NEM hatalom. A pénz eszköz a káosz ellen. Hatalom az, ha a vagyonnal bíró nem veszíti el a fejét, józanságát, testi és szellemi tisztaságát, nem taszítja el magától a közösséget, vagy nem süllyed olyan mély társadalmi hullámvölgybe, hogy maga a társadalom veti ki magából, mert ez akár végzetes diszharmóniát okozhat, az ösztön "én" dühöng, forrong, míg egyszer kiszabadul, és elemészti a tudatot, az elme, a teljes, univerzális egyensúly és összhang szétesik. Ezért tiszteletre méltó hatalom és erő, ha az ember jól bánik a pénzel, nagyon sokkal, vészesen kevéssel, nincs jelentősége, hiszen hasonló mértékű felelősséggel jár a szegény embernek megvásárolnia egy autót, hogy dolgozni járhasson reggelente a megélhetéshez szükséges összegért, mint a jómódú embernek arról döntenie, eladja-e a milliókat érő részvénypakettet, hogy terjeszkedhessen cégével, vagy ne, mert holnap magasabb áron válhatna meg a papíroktól. Csakhogy holnap talán a felét sem éri már.
A pénz mozgatná a világot? Nem. A világot emberek mozgatják, számtalan esetben a pénz segítségével, de semmiképp sem tanácsos mindenható fétisként tekinteni a bankók, érmék és bankkártyák halmazára, mert csak tárgyak. A társasjátékot sem a dobókockák játszák, viszont nélkülük lényegesen nehezebben menne. A pénz, úgy ahogyan a kockák is, fontos, de nem nélkülözhetetlen. Ha nem áll rendelkezésre minden kellék egy "játékhoz", módosítani kell a szabályokat.
A javak felhasználása szinte végtelen lehetőséget kínál, de Egyházunk örömmel gondol azokra, akik egymillió dollárból nem veterán autócsodákat vásároltak, hanem ötven hektár esőerdőt, ezzel megakadályozva, hogy azt az ötven hektárt ne szántsák föl, az ott élő lényeket ne pusztítsák el.
Nem elvárás az adakozás. A szegényeknek nem feltétel a boldogsághoz a járókelőktől koldult pénz, mert lélekben kell gazdagnak lenniük. A szellemük legyen vidám attól, hogy tiszta és békés, ne az a pár csepp alkohol vidítsa fel őket, amit az adományokból vesznek. Nem hálát éreznek, mikor az aprót a kezükbe szórják, hanem önzést, irígységet, alkohol iránti beteges vágyat, esetleg gyűlöletet az adakozó felé. Koldus és koldus között van különbség. Ha a saját belső egyensúlyunk már stabil, érezzük a harmóniát, akkor tudni fogjuk, melyik hálás, és melyiknek kell még szenvedni az alkoholizmus és a belső, lelki káosz miatt, vagyis melyiknek ne adjunk pénzt.
A Föld mindig hálás. Hálás, ha megvédjük a kincseit azzal, hogy tulajdonunkba vesszük a területet, és az ártó szándékú, zavaros lelkű, ingatag szellemű embereket nem engedjük a közelébe. De hálás, ha gondozzuk, ha öntözzük, megműveljük, szebbé metsszük a fákat, bokrokat, nem szennyezzük a vizeket, és igyekszünk összhangba kerülni a természettel.

A Szellem Bárkája

A KeHenista Egyház elfogadja néhány, hivatalosan a könnyűdrogok közé sorolt szer használatát, melyek a Föld országainak jelentős hányadában illegálisak. Ide tartozik a Marihuana, a Hasis, több olyan legálisan kapható herbárium, mint például a hallucinogén hawaii rózsamag, valamint a szintén tiltott psilocybin gombák.
Egyházunk ezeket az anyagokat együttesen a Szellem Bárkájának nevezi, hiszen a tudatot olyan világba ringatják, melyet szinte lehetetlen más módon elérni. Ezek a természetből származó anyagok nem laborban előállított, mesterséges kémiai vegyületek segítségével tévesztik meg az elmét, hanem az Egyházunk által nagyrabecsült és tisztelt természetből nyerik erejüket, nem mérgezik a szervezetet. Évmilliók alatt olyan natúr vegyületek alakultak ki ezekben a növényekben, melyek közelebb hozzák a tudatalattit a felettes "én"-hez, harmonizál egymással az ismert, felfogható és megérthető külvilág, a bennünket körülvevő létszféra, a belső ID, vagyis ösztönös "én", a meghatározó, XXI. századi tudat, és gyakran az ismeretlen világ, az univerzum misztériuma. A néma, de nyugtalan tudatalatti közelebb kerül az áhított optimális állapothoz, egész lényünk a két őskaszt keresztmetszete, azaz a tökéletes egyensúly közelébe ér, megtisztul, kitágul és ugyanakkor kiterjeszti önmagát a szintén kitágult, mégis otthonosabb gondolati és valós térben és időben.
Felerősödik a közösség összetartó ereje, ellenben az agresszió, az erőszak tompul vagy teljesen megszűnik, mivel a bennünk élő ősi ösztönök nem kitörni vágynak, nem akarnak felülkerekedni a civilizáltságunk, kultúrált viselkedésünk, szocializáltságunk melléktermékeként létrejött magánzárkából, mert annak rácsai nem tartják rabságban, nincs börtön, helyette végtelen tudati szabadság könnyíti meg a rögös utat a kehenizmus alapja, a békesség és konszonancia felé.

Lét és lélek

Egyházunk kerüli és elutasítja az erőszak minden formáját, de ez a tettlegességre, a fizikai erőszakra vonatkozik. Mindenkiben található egy legbelső, ID-nek nevezett, "ösztönös én", mely az ember civilizálódásától függetlenül kiirthatatlanul létezik, nem szűnt meg, csak halkabbá vált, mondhatni részlegesen elnémult. Elnémulása azonban nem jelenti egyúttal a megnyugvását is, sőt gyakran aktív, és a nehézkes szocializálódás, a társadalomba való beilleszkedés nehézségei időnként felbőszítik, és szűnni nem akaró stresszt okoz. Egyházunk és filozófiánk lényeges tétele, hogy ne csak hangtalanná, elnyomottá tegye ezt az "ösztönös én"-t, hanem megnyugtassa, összhangot teremtsen az ID, a tudatalatti, és a felső, gondolkodó tudat, valamint a külvilág, a környezet, a társadalom, a többi egyén, és a többi egyén belső, tudatalatti ÉN-je között. Ez az univerzális egyensúly pedig kulcsa a nyugalomnak, a kiegyensújozott, megértő és befogadó létnek. Az emberek, tanaink szerint két őskasztba illeszthetők. Egyik őskaszt a kecskét választók, másik őskaszt pedig a tehenet választók csoportja. Az optimális, önmagával és környezetével is harmóniában lévő lény e két őskaszt keresztmetszetében helyezkedik el, viselkedése kiegyensúlyozott, mértéktartó, ugyanakkor határozott, magabiztos.

A természetről és annak erejéről, hasznáról

Egyházunk elutasítja a környezet szennyezését, állatok és növények pusztítását, gyilkolását, hiszen ezek az élőlények évmilliókkal korábbi lakói a nekünk, embereknek is helyet, szállást biztosító Földnek, ezért tiszteletet és megbecsülést érdemelnek. Továbbá nem rendelkeznek olyan fejlett, magas szintű gonoszsággal és megbotránkoztató szokásokkal, mint mi, emberek.

Temészetesen elsőbbséget élvezünk a hozzájuk viszonyított, utolérhetetlen szellemi fölényünknél fogva, kultúránk, technikai tudásunk, gépeink által biztosított fizikai erőnk abszolút úrrá tesz bennünket, de ezzel visszaélni értelmetlen, mert a természetnél még így is sokkalta
gyengébbek vagyunk. Egy áradás, egy hurrikánszezon, egy cunami, egy gigászi vihar, tűzvész vagy szárazság egész településeket dönthet romba vagy tehet lakatlanná. Tisztelnünk kell a Természet elemi erejét. Azon kívül, hogy számunkra legyőzhetetlen, életet ad és biztonságot. Nem az a cél, hogy legyőzzük, uralkodjunk felette, nem leigázandó ellenfél, hiszen táplálékunk és életterünk is a természet által biztosított. Ugyanúgy harmóniára törekszünk a természet és társadalom összfüggésében, mint legbelső énünk és létezésünk kapcsolatában.